Helyi elszívásos, páraszabályozott szellőzőrendszer

Kis és közepes lakások, családi házak esetében alkalmazzuk, de bizonyos esetekben nagyobb, akár többszintes házaknál is megoldás lehet, hogy helyi páravezérelt elszívó ventilátorokat helyezünk el általában a fürdőben, és páraszabályozott légbevezetőket az ablakokba vagy a falba.


Néhány megoldás:
  • kisebb lakásokba 2-4 páraszabályozott légbevezető, fürdőbe helyi páravezérelt elszívó ventilátor
  • nagyobb lakásban (ahol két fürdő is van, pl. sorházi két szintes lakás) 4-5 páraszabályozott légbevezető, az emeleti fürdőben a lakásszellőzésért felelős helyi páravezérelt elszívó ventilátor, a földszinti zuhanyzóban pedig egy "rásegítő" kis helyi páravezérelt elszívó ventilátor kerül beépítésére.
  • nagy alapterületű, 2-3 elszívandó helyiséggel (fürdők, mosókonyha, WC) rendelkező háznál - ahol egyéb okból nem lehetséges kiépíteni központi elszívásos szellőztetést) 5-6 páraszabályozott légbevezető, valamint az elszívandó helyiségekbe 1-1 db helyi helyi páravezérelt elszívó ventilátor. A WC kaphat villanykapcsolóra kötött szakaszos üzemű kisventilátort is.

A szellőzőrendszer fő alkotóelemei:

1. Páraszabályozott légbevezetők beépítése ablakba vagy falba
2. Helyi elszívó ventilátor beépítése
3. Helyiségek közötti átszellőzés biztosítása


    1. Páraszabályozott légbevezetők

    A higroszabályozás „titka” - AERECO páraszabályozás

    Az AERECO légbevezetők és légelvezetők többsége egy különleges páraérzékeléssel rendelkezik, amelyek az adott helyiségben a belső relatív páratartalom szerint szabályozza a levegő mennyiségét. A szellőzőelemek egész évben optimálisan szellőztetnek, mindig csak ott és akkor, ahol és amikor szükséges, mindig csak megfelelő mértékben. Ez külső segédenergia nélkül működik (nem kell hozzá elem, vagy áramellátás). A megoldás lényege egy poliamid pántköteg, amely érzékeli a pára jelenlétét, és egy rugós mechanizmuson keresztül zárja vagy nyitja a levegő útját elzáró zsalukat. Kb. 35% relatív páratartalomnál kezdenek nyitni, 65%-nál már teljesen nyitott állapotban vannak. Ez a megoldás annyira stabil, hogy az AERECO 30 év garanciát vállal a pántkötegre, és 10 évet e teljes páraszabályozott légbevezetőre!


    Az AERECO légbevezők számos változatban készülnek, és ezek számos variációja.

    • Van páraszabályozott és annélküli (fix) változat.
    • Van lezárható, lezárható és kinyitható (három állásban állítható), van nem lezárható (gázkészülékek ellátására, pl. gáztűzhely esetén)
    • Van akusztikus (hangcsillapított) és annélküli változat.
    • Van ablakba vagy falba építhető változat is!

    Alkalmazási alapelvek:
    • A szobákba, nappaliba, konyhába páraszabályozott légbevezetőket használunk,.
    • Az akusztikus változat nagyobb hangcsillapítással rendelkezik, zajosabb környezetben ajánljuk.
    • Gázkészülékek légellátásához fix (nem higroszabályozott), vagy higroszabályozott, de nem lezárható légbevezetőket alkalmazunk.
    • Fix légbevezetőket (nagyobb, de nem szabályozott légbevezetés) kandallók, vegyes kazánok, cserépkályhák légellátásához alkalmazunk.

    Az ablakba szerelhető légbevezetők széles színválasztékkal (fehér, tölgy – világosbarna, gesztenye – sötétbarna) színekben állnak rendelkezésre, az újabb típusok szürke színben is rendelhetők. Ugyanakkor igény szerinti színre is festhetők.
    Minden légbevezetőnél gondoskodni kell a külső eső- és rovarvédelemről külső rácsok segítségével.


    2. Helyi páravezérelt ventilátorok

    Kisebb lakásoknál, családi házaknál, ahol a legnagyobb páratermelő a fürdő, egy helyi ventilátort építünk be. De ezek nem "egyszerű" kisventilátorok. Folyamatos üzemre tervezett, golyóscsapágyas, két- vagy háromfokozatú ventilátorokról van szó, amelyek képesek nagyobb nyomáskülönbség legyőzésére is szükség esetén (hiszen nem csak az adott helyiség rövid ideig való szellőztetése a feladatuk).

    A működés alapelve

    A ventilátor alapfokozaton folyamatosan működik (általában a fűtési szezonban, de ablak nélküli fürdőkben non-stop), a magasabb fokozatra való kapcsolását pedig egy páraérzékelő biztosítja. Amikor tehát megemelkedik a páratartalom, a ventilátor magasabb fokozatra kapcsol, és növeli a légcserét. Amikor a megnövelt légcsere miatt a páratartalom lecsökkent (itt ugye elsősorban télről beszélünk), a páraérzékelő visszakapcsolja alapfokozatra a ventilátort.
    Így nemcsak a légbevezetők lesznek páraszabályozottak, hanem az elszívás is, ezzel egy teljesen intelligens, igényvezérelt, optimális páratartalmat eredményező szellőztetés valósul meg.

    A felhasználási körülményektől függően jelenleg három ventilátort építünk be. Mind a három minőségi, nagyon jó ár/érték arányú ventilátor, és mind kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkeznek. Több szakmai szempont alapján válaszjuk ki, melyiket javasoljuk (lakás mérete, beépíthetőségi feltételek, stb.stb.). Ezért szükséges az alapos tervezés. A ventilátorok mellett nagyon fontos a páraérzékelő kapcsoló megoldása is, ezért ezeket együtt mutatjuk be.

    Fontos szempont még, hogyan kerül kivezetésre az elszívott levegő: fali átvezetésbe, padláson keresztül a tetősíkon át a kültérbe, vagy saját szellőzőkürtőbe.

    Ezek a leggyakrabban beépített helyi páravezérelt ventilátoraink, páraérzékeléssel együtt:

    LIMODOR 100/40 strangventilátor + Siemens QFA páratartalom érzékelő

    Ez a lakásszellőzésért felelős fő ventilátor egy prémium minőségű, LIMODOR (osztrák) gyártmányú, kétfokozatú, folyamatos üzemre tervezett, golyóscsapágyas, visszacsapó szelepes radiális ventilátor, amely alapfokozaton folyamatosan működve biztosítja a kismértékű, de folyamatos szellőzést. Teljesítménye 40 m3/h alapfokozaton, 100 m3/h magas fokozaton, fogyasztása 6/23W. hangnyomás szintje 28/41 dB(A). Mérete 298x298x141mm.
    A ventilátor háza falba süllyeszthető, illetve egyedi tulajdonságként egy második helyiség elszívó is hozzá kapcsolható, így pl.  a fürdő melletti szomszédos helyiség (pl. WC) egy ventilátorral elszívható.
    A "strangventilátor" kifejezés arra utal, hogy alkalmas kimondottan nagy távolságora történő kifúvásra is, azaz nagy nyomást (max 280 Pa) képes biztosítani, és biztonsággal "be tudja szívni" a távolabbi szobákban lévő légbevezetőkön is a levegőt.
    A ventilátor előlapja mögött egy G4 szűrő található, amely a ventilátor belsejét védi - ezt rendszeresen tisztítani vagy cserélni szükséges.
    A Siemens QFA páraérzékelő egy kiváló minőségű, 30-90% között állítható, érzékeny egység, amelyet a ventilátor közelébe, a levegő által jól átjárható módon kell beépíteni.

    Vent Axia SOLO P radiális kisventilátor + A-hyg-3 páraérzékelő kapcsoló

    Ez a ventilátor egy minőségi, három fokozatú, alap fokozaton folyamatos üzemre tervezett, golyóscsapágyas, visszacsapó szelepes radiális kisventilátor, amely alapfokozaton folyamatosan működve biztosítja a kismértékű, de folyamatos szellőzést. Teljesítménye a három fokozaton 36/62/90 m3/h, fogyasztása 6/11/17W, zajterhelése 11,5/22/34,5 dB(A), 2 év garanciával.
    A ventilátor 100mm-es csonkkal rendelkezik, befoglaló mérete 263x224x106 mm, de be is süllyeszthető a falba, ekkor csak max 50 mm-re lóg ki a falból. Mosható szűrővel rendelhető.
    Maga a ventilátor még több változatban is elérhető (utánfutás időzítő, belső párakapcsoló), de mi az alapváltozatot alkalmazzuk, mert a párakapcsolást az A-Hyg-3 páraszenzoros univerzális vezérlőegység végzi, amely kimondottan szellőztető rendszerekhez lett fejlesztve, és képes kihasználni a SOLO P adottságait. A vezélrőegység több módon is beköthető. A leggyakoribb bekötése, hogy a beállított relatív páratartalom felett az alapfokozatot felkapcsolja a második fokozatba, ha pedig a páratartalom egy beállított magasabb értéket 10%-al meghaladja, a harmadik fokozatba kapcsol.

    Greenwood CV2GIP (UNITY) okosventilátor

    Ez a kisventilátor egy különleges, minőségi, kétfokozatú, alap fokozaton folyamatos üzemre tervezett, golyóscsapágyas, EC ventilátoros (fokozatok állíthatók!), félradiális kisventilátor, amely alapfokozaton folyamatosan működve biztosítja a kismértékű, de folyamatos szellőzést.
    Elsősorban kisebb lakásoknál, nagyobb lakásoknál kiegészítő szellőztetésre, vagy egy helyiség szellőztetésére használjuk.
    Mitől "okos"? Rendelkezik egy okos páravezérléssel, amely folyamatosan vizsgálja a helyiség páratartalmát, és csak akkor kapcsol fel, ha az dinamikusan megnövekszik (pl. fürdés, zuhanyzás miatt).
    Két állítható fokozata van, max teljesítménye 82m2/h. Két előre beállított teljesítménye 18/29m3/h, illetve 29/47m3/h.
    LED-es vezérlőpanel, speciális lapátkialakítás, fali vagy mennyezeti szerelhetőség.
    Elektromos fogyasztása nagyon alacsony, min. 1.1W, max 4 W!!! Hangnyomásszintje min 10,1, max 24 dB(A) 3m. Nagyon csendes.
    Átmérője mindössze 199mm, és 61 mm-re emelkedik ki a falból, NA100 csonkkal rendelkezik.
    A legújabb változat már okostelefonnal is vezérelhető lesz!
    3. Helyiségek közötti átszellőzés

    Ahhoz, hogy a levegő akadálytalanul tudjon közlekedni a lakásban, az ajtók sem lehetnek akadályok. Biztosítani kell, hogy legyen elegendő rés az ajtó alatt vagy ajtóban.

    Ha nincs küszöb, egyszerűbb a dolgunk, de ha van, ajtószellőző rácsokat kell beépíteni.

    Sokszor halljuk, hogy "nem szoktuk becsukni az ajtót". Ez így rendben is van, de ha mégis, és nincs átjárás, akkor az a szoba nem lesz szellőztetve.
    Mi általában minőségi alu ajtórácsokat használunk, fehér, alu, vagy antik bronz színben, kétféle méretben (60x250mm, vagy 60x400mm).

    Ahhoz, hogy megfelelő megoldást és ahhoz tartozó ajánlatot tudjunk adni, kérjen ajánlatot. Köszönjük!

    Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.